A Fidesz szobrot állítana Lech Kaczynskinek

2017. március 23. 17:14

A Fidesz szobrot akar állítani Lech Kaczynski volt lengyel államfőnek – derül ki Kocsis Máté csütörtöki közleményéből. A tervet Tarlós István budapesti főpolgármester is támogatja. Kaczynski 2010-ben halt meg, amikor Oroszországban lezuhant az elnök különgépe.

2017. március 23. 17:14

Szoborállítással tisztelegne Lech Kaczynski volt lengyel államfő emléke előtt a Fidesz Budapesten – közölte Kocsis Máté csütörtökön az MTI-vel. A kormánypárti politikus felidézte, hogy 10 éve minden év március 23-án a nagy múltú lengyel-magyar barátság előtt tiszteleg a két nemzet.

Kezdeményezését a két ország kapcsolatának szoros összefonódásával indokolta, utalva a középkor uralkodóházainak alakulására, a Báthoryak és Rákócziak politikájára, az 1848-49-es szabadságharc hőseire és a világháborúk borzalmai elől menekülők kölcsönös megsegítésre. „Ez a közös sors pedig nem volt másként az ezredfordulót követően, így napjainkban sem” – tette hozzá.

Kocsis Máté a sorstársi közös építkezés egyik kiemelkedő alakjaként jellemezte Lech Kaczynskit, akinek szerepe – mint fogalmazott – vitathatatlan a kommunizmus utáni demokratikus Lengyelország létrehozásában. 

A magyar nemzet iránti barátsága révén mi, magyarok is hálával tartozunk munkásságáért 

– írta a fideszes politikus, aki szerint a volt köztársasági elnök halála kimondhatatlan veszteséget jelentett az egész európai közösség számára. A budapesti Fidesz a Fővárosi Közgyűlés következő ülésén kezdeményezi a szoborállítást, amelyet Tarlós István főpolgármester is támogat.

Lengyelország elnöke 2010. április 10-én a nyugat-oroszországi Szmolenszk mellett vesztette életét, amikor az őt, hitvesét, továbbá magas rangú lengyel katonai, politikai és egyházi vezetőket szállító elnöki különgép leszállás közben lezuhant.

(MTI)

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2017. március 25. 01:24
Ezen az ötleten még dolgozni kellene! Egyedül még sem állhat ott szegény lengyel csóri a magyar-lengyel barátság jegyében. Mellé kellene állítani egy magyar havert!
br-o
2017. március 24. 09:33
Többet érne egy kiterjedt cserediák program. Főleg közép-európai, V4 szinten.
gwrf
2017. március 24. 08:59
Piłsudski, Popiełuszko, Andrzej Wajda, Mickiewicz - csak pár név, akik simán kaphatnának szobrot.
liberálzöld.
2017. március 24. 08:44
Egy párt szobrot állít egy neki kedves valakinek. Ám tegye, csak: - saját zsebből (ne a költségvetésből kilopva) fizesse ki - saját irodaházában, telkén, stb. állítsa fel. És már kész is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!